Félek tőle, hogy nem jössz el. Mindig félek tőle, pedig nincs rá okom: tudom, hogy minden évben itt foglak találni.
Sosem felejtem el, amikor először találkoztunk. Halloween éjszakája volt, és bár egy közös barátunk tartotta azt a bulit, soha nem láttalak azelőtt.
Szerelem volt első pillantásra, bármilyen nyálasan hangzik. Én akkor már nyíltan vállaltam, hogy meleg vagyok, te viszont egy kicsit talán magad előtt is rejtőzködtél, épp ezért még ma is alig hiszem el, hogy te kezdeményezted az első csókot. Azt sem hittem, hogy több lesz köztünk egy egyéjszakás kalandnál, de te képes voltál színt vallani az egész világnak, annyira akartad ezt a kapcsolatot.
Itt voltunk először együtt. Ebben a szellemjárta kastélyban, ebben a hatalmas, ódon ágyban. Rengeteget nevettünk, és egész éjjel szeretkeztünk.
A következő évben is visszajöttünk Halloweent és évfordulót ünnepelni. Az elsőt. Majd a másodikat és a harmadikat…
Ez az ötödik évfordulónk. A halál után…
Egyikünk sem tudja pontosan, mi történt. Egymás karjában aludtunk el, reggelre viszont valami megváltozott. Azóta csak Halloween éjjelén találkozhatunk. Azt mondják, ilyenkor a határ az élők és holtak birodalma közt elhalványul, és mi vagyunk rá a bizonyíték, hogy így van.
Van abban valami végtelenül ironikus, hogy soha nem hittél a szellemekben és a természetfelettiben. Most pedig kénytelen vagy.
Végre megérkezel. Mindig így történik. Az egyik pillanatban még sehol sem vagy, a következőben meg már előttem állsz. A mosolyod ugyanolyan, lágy és gyengéd, sápadt bőröd szinte vibrál a halvány fényben. Közelebb lépsz, megsimogatod az arcom, elolvadok az érintésedtől.
– Már megint ugyanaz a ruha…
– Mert ez a kedvenced.
Lágyan felnevetsz, végre megcsókolsz, és elkezded kigombolni az ingem. Soha nem beszéltünk sokat, nem kellett. Szavak nélkül is megértettük egymást.
Még mindig szeretlek. Tulajdonképpen jobban szeretlek, mint valaha. Az érzéseim egyre mélyülnek az idő múlásával, még akkor is, ha csak egy éjszakát tölthetünk együtt egy évben.
Gyengéden lenyomsz az ágyra. Csókokkal hinted tele a mellkasom és a hasam, a bőröm ég az ujjaid alatt, pillanatok alatt lángra gyújtasz. Felnézel rám, mielőtt az ajkaid közé veszed a férfiasságom. A tekinteted homályosan csillog a vágytól, a szád tűzforró, teljesen megőrjítesz. Mindig csodákat műveltél a nyelveddel, én pedig most sem vagyok képes másra, mint halkan nyöszörögni, és a hajaddal játszani, míg el nem engedsz.
– Akarlak – jelented ki, amint mellém fekszel, én pedig boldogan teljesítem a vágyad. Lassan levetkőztetlek, kiélvezve minden együtt töltött másodpercet. A kezembe veszem a férfiasságod, finoman masszírozni kezdem, a sóhajaid és a nyögéseid hamarosan tudatják velem, hogy ennél több kell. Reszketsz alattam a vágytól, ahogy a beléd hatolok. A csókod szenvedélyes és forró, azt kívánom, bár örökké tartana. Nem akarlak elengedni, pedig tudom, hogy muszáj.
A tested megfeszül az orgazmus pillanatában, engem is magaddal rántasz.
Egy percig mozdulatlanul fekszem, mielőtt legördülök rólad. A szemed lehunyva, zihálsz. Annyira kimerültnek tűnsz, hogy megrémülök. Megcirógatom a karodat, te halvány mosollyal az ajkadon lassan felém fordítod a fejed. Hirtelen úgy érzem, valami nagyon rossz következik.
– Mit műveltél?! – A hangom halk, mégis élesen verődik vissza a falakról. Összefűzöd az ujjainkat.
– Szeretlek. Végre összeszedtem a bátorságom…
Nem hiszek neked. Sosem voltál az a típus. Az öngyilkos fajta. De a tekinteted mindent elárul, és tudom, hogy nem fordíthatom vissza. Az egyetlen, amit tehetek, hogy magamhoz húzlak, és a halálig csókollak…
Tetszett? Mondd el a véleményed, vagy kövesd a szerzőt a hivatalos oldalán, hogy első kézből értesülhess a legelső regénye megjelenéséről! https://www.facebook.com/erdoss.alex.writing/