Szeretnéd másképp is látni a világot? Olvass Szivárványálom könyvet!

Nehéz szavakba önteni azt a szép délutánt, amit együtt töltöttünk az Édes Érzés cukrászdában. Számomra annyira varázslatos volt, hogy még íróként is nehéz átadnom. Talán jobb is, ha az elején kezdem.

Az elmúlt időszakban annyira elfoglalt voltam, a javításon kívül is, hogy valahogy nem igazán tudatosult az egész. Akkor csapódott le, amikor először a kezembe fogtam a kötetet, és tollat ragadtam, hogy írjak az egyik példányba, amikor a bemutató előtti napon megkaptam. Leírhatatlan érzés volt.

Nem mondom, hogy szeretek közönség előtt beszélni, de bízom benne, hogy nem látszott, mennyire izgulok. A kérdések egy részét kaptuk, egy részük spontán jött, és nekem kifejezetten tetszett, hogy egymást faggattuk, az pedig még inkább, hogy a közönség soraiból is érkeztek kérdések. Még így is rengeteg minden van, ami nem hangzott el, de erre van a legközelebb. 🙂

Jólesett ennyi érdeklődőt látni. Az külön örömömre szolgált, hogy ismerős arcokat is felfedeztem, és néhány emberrel tudtam külön is szót váltani. Sajnos nem mindenkivel, de bízom benne, hogy lesz rá újabb alkalmam. Mindenkinek köszönöm, aki megtisztelt minket a bizalmával, sőt meg is vásárolta a könyvet/könyveket. Remélem, elnyerte a tetszéseteket. 🙂

Összefoglalva: a bemutató remekül sikerült. A helyszín pici volt, de hangulatos és családias, a forró csoki valami isteni, ha közelebb laknék, biztosan törzsvendég lennék. Azoknak is ajánlom, akik nem tudtak eljönni, hogy ha alkalmatok adódik, nézzetek be! Nem fogtok csalódni. Mindenhol szivárvány, szeretet, és édes érzések. 🙂