Szeretnéd másképp is látni a világot? Olvass Szivárványálom könyvet!
  1. Maga a könyv

 

Mi volt az alapötlet, amikor elkezdted írni?

Nem nagyon volt tényleges alapötlet. Először csak annyit láttam, hogy a főszereplő, Áron a belvárosban sétál. A történet maga lassan bontakozott ki bennem, élmény volt írni, néha nekem is adódtak meglepetések.

 

Könyvnek indult eleve, vagy csak később alakítottad azzá?

Sosem tudom előre, minek indul. Csak írok, és közben kiderül. Ez most is így volt. Viszonylag ritkán bírok regény terjedelem alatt maradni, szóval nálam ha egy történet hosszabbnak tűnik, akkor kizárásos alapon regény lesz a végén.

 

Kinek ajánlod a könyv elolvasását, kinek nem?

Mindenkinek, aki szereti az LMBTQ témájú, valamint a hétköznapi történeteket.

Melyik szereplő áll legközelebb hozzád?

Patrik. Olyannyira, hogy kiharcolt magának egy saját regényt, így készül a Falak testvérregénye Hinta címmel, ami Patrik történetét, útkeresését mutatja meg. A történet a Falak előtt kezdődik, de aztán az események összefonódnak, csak Patrik szemszögéből láthatjuk őket. Tehát nem folytatásként kell felfogni.

 

Ha az egész regényből egy mondatot kellene választanod, mi lenne az?

„Csak legyél az, aki.”

 

  1. Múlt/jelen/jövő

 

Mikor jöttél rá, hogy írni szeretnél? Volt-e olyan pillanat életed során, amikor eldöntötted, hogy írnod kell, és ebben befolyásolt-e valaki, valami? Mikor ragadtál először tollat a kezedbe?

Hú, nagyon rég kezdődött. Talán ott, hogy unatkoztam a napköziben, kilencévesen, és verseket írtam, miután rájöttem, hogy a rajzolás nem nekem való. 🙂 Utána tizenhárom-tizennégy évesen bugyuta szerelmes regényekkel szórakoztattam magam, gimnáziumban pedig kinéztem az évfolyam leghelyesebb fiúját, és hozzá írtam verseket, teljesen plátói módon. Utólag ezen jót nevetek. 🙂

Egyetem alatt ismét versek és próza felváltva, akkor fordultam az LMBTQ téma felé is. Bekerültem egy sokkal toleránsabb, sokszínűbb közegbe, ez sok mindenre rádöbbentett. Aztán sokáig nem írtam, más dolgokba vetettem bele magam. A regények felé a húszas éveim közepén kezdtem húzni, egyfajta terápiaként, de a mai napig tart. Eddig hét befejezett regényem van, több kisregényem és novellám.

Kifejezetten olyan pillanat, amikor eldöntöttem volna, hogy író akarok lenni, nem volt. Néha még mindig úgy érzem, nem tekinthetek magamra igazi íróként.

 

Hogyan fogadta a családod magát ezt a témát? Tudják-e egyáltalán?

Meglepetten. A párom tudott róla egyedül a családból. De jobban fogadták, mint arra számítottam, bár így sem volt rövid a feldolgozás.

 

Mikorra várható a következő termés? Van- e már elképzelés, koncepció egy következő könyvre?

Mindig tele vagyok ötletekkel, úgyhogy hamarosan. 🙂

 

Tervezel-e folytatásos regényt írni?

Nem igazán, de sosem lehet tudni, mit hoz a sors, és az ihlet.

 

  1. Írás

 

Ki vagy kik olvassák a nyers változatot? Kinek a véleményére adsz a legtöbbet? Nyilván az olvasókon kívül gondolom.

Na, ez nehéz kérdés. A csapaton belül mindenképp olvassuk egymás történetét, de van persze egy-két ember, akinek megmutatjuk még. Nálam volt már rá példa, hogy jeleztem a csoportomban, hogy megmutatnám a készülő regény elejét, és szívesen vennék véleményt, kritikát.

Számomra Tira véleménye a legmeghatározóbb, hiszen ő nem csupán barátom és leglelkesebb olvasóm, hanem képes szerkesztői szemmel is nézni az írásaim. Persze makacs vagyok, és sokszor nehéz velem.

 

Mennyi azon írásaid száma, amit rajtad kívül csak az íróasztalod fiókja ismer, mielőtt bátorságot merítettél, hogy másoknak is megmutasd?

Kettő. Ráadásul ezek nem is az elsők, hanem az utolsók. Évek óta töltök fel a netre történeteket, ezek viszont számomra mások. A Főnixmadár azért nem került fel eddig sehova, mert nagyon közel áll hozzám, és szeretném, ha nyomtatásban megjelenne. A másik dugdosott írásom Tánc címre hallgat, és prostituáltakról szól, azért rejtegetem, mert számomra túl durva.

 

Ha olyanról kell írnod, amiről nem szeretsz, de mégis meg kell írnod a történet miatt, mivel tudod ösztönözni magad?

Ha valami engem megvisel, Tira imádni fogja, és ez általában elég is, az ő kedvéért született meg két olyan történetem is, amit magam miatt tuti sosem fejeztem volna be. Ilyen az emlegetett Tánc, valamint a Villanások, amit már néhányan ismernek.

 

Hogyan kontrollálod miből/miről mennyi legyen? Például ha szexről van szó, hogy az adott helyzetben mit mutatsz meg, milyen részletességgel írsz róla?

Mondanám, hogy ahogy jön, de egy-egy olyan történet után, amiben sok a szex, nincs kedvem a következőben szexjelenetet írni. Csak hogy példánál maradjunk. Drámaibb sztori után pedig könnyedebbre vágyom. Szóval valamiféle fura egyensúlyt tartok, nem szándékosan.

 

Kinek fogadod el feltétel nélkül a kritikáját, ha van ilyen?

Tiráét, de vele is vitatkozom néha. Sőt, esetenként borzalmasan hülye dolgokon. 😀

 

Van kedvenc írásod? Vagy mindig az a kedvenc, amit éppen írsz?

Ez mindig nehéz kérdés, mert mindet szeretem. A legközelebb hozzám a Főnixmadár áll, és a Hinta.

 

Szoktál-e sírni a saját sztoridon?

Nagyon ritkán előfordul. Eddig kettőn sírtam, a Villanásokon, és a Láncokon.

 

Sokan mondják, hogy minden nap rászánnak az alkotásra minimum két órát. Te, hogy vagy ezzel?

Nagyon gyorsan írok, ami jól jön, mert borzalmasan kevés az időm. Napi két óra egy szép álom, az átlag napi fél óra már ajándék.

 

A téma az utcán hever? Nem ragadja meg a fantáziád egy-egy szembejövő érdekes ember? Vagy szituáció?

Dehogynem. Mindenről képes beugrani valami, néha azt nehéz inkább kiszűrni, hogy mit ne írjak meg. 😀

 

Kaptál-e már nagyon lehúzó kritikát?

Persze. Ki nem? Néha kell, még ha fáj is.

 

Feladnád-e a könyvedet, ha azt mondanák, hogy ez így nem jó, teljesen át kell írni?

Nem. Akkor írnék egy teljesen más történetet. Arra már egyszer volt példa, hogy kiestem egy karakterből, és bár először kiakadtam, hogy nem jó úgy, ahogy leírtam, utólag beláttam, hogy tényleg jobb lett átdolgozás után. Mai napig imádom. Az viszont, mert valakinek úgy nem tetszik, nem elegendő arra, hogy teljesen átírjam. A vélemény túl szubjektív dolog, nem volnék képes azért „megerőszakolni” egy karaktert, mert az adott olvasó/kritikus szerint az jobb. A szereplőim így élnek a fejemben, ezekkel a hibákkal és személyiséggel, ez nem olyasmi, ami parancsra átdolgozható. Szóval bízom benne, hogy így is képesek lesznek elvarázsolni az olvasókat. 🙂