Na, megérkezett a befejezés is a Szíveltérítéshez. Jó olvasást és kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak és oldallátogatónknak!
A kezében ott a mobilom, amit tétován nyújt felém.
– Rezgett. Gondolom, üzenet.
Két lépéssel mellette termek, és kikapom a kezéből. Talán Kevin.
Csalódnom kell, csak anyám írt, kérdezi, mikor érkezem. Gyorsan válaszolok, majd kikapcsolom a készüléket, és a szekrényre dobom.
– Rossz hír?
Kyle hangja meglep. Az még inkább, hogy még mindig bent van.
– Nem, csak mástól vártam választ. Mindegy.
Habozik, mondana is valamit, meg nem is. Látom, ahogy az ajka elnyílik, majd becsukódik.
– Mondd, mit szeretnél? – kérdezem.
Felnéz, a szemében zavar, és némi szégyenkezés villan.
– Én… – hebeg – én csak…
Nem bírom tovább, odalépek elé, megragadom a tarkóját, és határozott mozdulattal a számra rántom az ajkát. Nem húzódik el, de bizonytalan, én viszont csalódott vagyok Kevin miatt. Nem az igazi, nem így kéne lennie. Ki akarom adni magamból. Nem ezen a szegény srácon kéne levezetnem, de annyira ingerel, az, hogy visszajött, azt mutatja, ő is akarja. A szabad kezemmel megragadom az ajtót, csendesen becsukom, nekitámasztom Kyle-t, és úgy istenesen csókolni kezdem. A nyelvemmel feszegetem az ajkát, amíg be nem enged. A kezem még mindig a tarkóját tartja, nem mintha attól félnék, hogy elmenekül, de most úgy fordíthatom a fejét, hogy jó mélyre tudjak nyomulni. A másik kezemmel továbbra is az ajtót támasztom, de azt hiszem jobb is, mert a következő pillanatban Kyle megszívja a nyelvem, és egy kéjes nyögés kíséretében átöleli a derekamat. Készségesen biccenti a fejét, újra nyögdécselni kezd, majd amikor levegőért kapva kissé elengedem az ajkát, a nyakamra tapad. Szívni, nyalni kezdi a bőrt az artériám fölött. Most rajtam a sor, hogy meglepődjek. Felszisszenek, ahogy a fogai finoman belém mélyednek.
– Te kis vámpír! – nyöszörgöm.
– Megrészegített a pezsgő – morogja két nyalintás között.
– Egy pohárral ittál.
– Érzem a szádon, nagyon finom.
– Te szolgáltad… fel. A gép készlete.
– Igen. Úgyhogy a stúdiónak köszönd. – Ahogy suttog, a lehelete csiklandozza a nyakam, ami pazar érzés, többet akarok.
– Befogod, vagy én fogjam be?
– A második lehetőséget választom.
– Jó válasz – morgom, majd újra csókolni kezdem.
Nem akarok sietni, ő viszont annyira mohón kap utánam, hogy képtelen vagyok ellenállni neki.
Előrehúzom a kezem, lazítani kezdem a nyakkendőjét, de nem boldogulok vele.
– Várj! – lihegi a fülembe, azzal a kezébe veszi a dolgot.
Néhány gyors mozdulat, és a csalafinta ruhadarab a földön landol, közvetlenül Kyle cipője mellett, amit észre sem vettem, mikor rúgott le. Már nyúlna az ingéhez, de nem hagyom, abban sokkal gyakorlottabb vagyok. Pillanatok alatt kigombolom, azonban nem veszem le róla, csak szétsimítom a mellkasán, és gyönyörködöm a látványban. Cirógatni kezdem, az ujjaim tévedhetetlenül siklanak a mellbimbójára, hogy izgatni kezdjék. Nem ismerem Kyle-t, a reakciójából viszont tudom, hogy jó úton járok. Először ledermed, aztán vágyakozva a tenyerembe feszíti magát.
– Igen – sóhajtom. – Gyönyörű vagy!
Egy újabb gyors csókra az ajkára tapadok, közben a feneke alá nyúlok, és az ölembe emelem. Azonnal körém fonja a lábait, szorosan hozzám simul, amitől totálisan elveszítem a fejem. Vakon botorkálok el az ágyig, de amikor elérem, nagyon óvatosan eresztem el Kyle-t. Nem támadhatom le, nem tudom, mekkora a tűréshatára.
Meglep, amikor kicsusszan a karomból, de mosolyra fakaszt, ahogy fürge mozdulatokkal feltornázza magát az ágyra, és ledobál néhány párnát, hogy helyet nyerjen. Mire utolérem, már a nadrágja övével bajlódik.
– De sietős!
– Nekem? Te már azóta harckészültségben vagy, hogy bejöttem.
Mitagadás, nem tudok vitába szállni vele, méretes domborulat feszíti az alsómat. A lába közé mászom, lefogom a kezét, majd én folytatom, amit elkezdett. Kioldom az övét, lehúzom a nadrágja sliccét, aztán mosolyogva biccentek, amikor megemeli a csípőjét.
– Jó fiú – suttogom.
Felkuncog, a szeme elé kapja a kezét.
– Ne legyél zavarban! – Előrehajolok, és csókot lehelek a füle alatti érzékeny bőrre, amitől halkan felnyög.
– Csak nem szoktam…
– Szűz vagy? – kerekedik el a szemem, miközben felemelkedem.
– Nem, dehogy! – ráncolja értetlenül a szemöldökét. – Az hoz zavarba, hogy épp veled…
– Ó! – visszaereszkedem, lassan a füléhez hajolok és előbb belesóhajtok, hogy megremegjen, majd beleharapok a fülcimpájába. Érzem, ahogy összerázkódik, hallom az elégedett sóhaját. – Értem.
– Tudod, az ember nem mindennap akad össze hírességgel, és olyankor azt se tudja, mit tegyen.
– Neked azért sikerült ezen túllépned. Szoktál álmodozni?
– I-igen.
– Mesélj nekem, Kyle! – suttogom a vágytól rekedten.
– Mit… mit szeretnél…?
– Mindenkinek vannak titkos fantáziái. Mindenki elképzeli magát sztárokkal, mindenki maszturbál valakire. – A kezem újra elindul, és végigsimogatom a testét. Kyle is teljesen felizgult, érzem, ahogy merev farkamat az övéhez dörzsölöm. Azt akarom, hogy tudja, mennyire kívánom. –Mivel önként jelentkeztél hozzám kísérőnek, sejtésem szerint a te fantáziáidban én vagyok. Meséld csak el, mit teszek veled… az álmaidban.
Nem válaszol, csak vonaglani kezd alattam, közben sóvárogva nyöszörög.
– Mire szoktál elmenni a magányos estéiden a zuhany alatt? Vagy a puha ágyban? – Egy kép jelenik meg a fejemben: Kyle, ahogy az ágyamban vonaglik, pontosan ugyanígy, mint most. Kínoz a vágy, hogy beteljesítsem. – Mit szeretnél?
– Elképzelem, hogy… a… a… szádba veszel – suttogja.
– Hogyan? Nem értettem.
– Szeretném, ha a szádba vennél.
– Bocs, de…
– AZT AKAROM, HOGY LESZOPJ! – csattan fel, a szeme szikrákat szór, ahogy rám néz.
– Na, így már világos – vigyorgok. Felemelkedem, hogy lerángassam az alsómat. – És még?
– Mire gondolsz?
– Csak ennyi? Szopjalak le, és kész?
– Miért kínzol?
– Tudni szeretném, mire vágysz, hogy megadhassam.
– Magamban akarlak – mondja halkan, de feldúltan. – Érezni akarlak, ahogy megdugsz, szét akarok esni…
Lehajolok, lágyan megcsókolom, de csak azért, hogy megnyugtassam, aztán egy gyors mozdulattal megragadom az ingét. Kicsit megemelve őt, a feje fölé rántom. Nem veszem le róla, hanem összecsomózom vele a kezét, és figyelem a reakcióját. Lehunyt szemmel elmosolyodik, miközben felrántja a csípőjét. Ó igen, ez a fiú tudja, mit akar, csak rá kell vennem, hogy kimondja, és megtegye.
Lenyomom az ágyra, a mellkasára borulok, hogy csókokkal hintsem be, ahol csak érem. A nyakán lüktető érrel kezdem. Finoman cirógatom a nyelvemmel, közben a kezem a testét kényezteti. Ahogy simogatom, érzem a bőre alatt vibráló izmokat. A nyelvem nyomán nedves csík jelzi, merre tartok, miközben lefelé haladva szívom, csókolom. Amint a melléhez érek, a számba veszem a mellbimbóját. Szívesen elidőznék, de Kyle egy heves rándulással jelzi, hogy a testének alsóbb tájékán vár rám. A férfiassága a hasamnak nyomódik, én pedig halkan felnevetek
– Nagyon türelmetlen valaki.
– Ahh, ha tudnád! – morogja reszketeg hangon. – Nem a te álmod teljesül éppen.
– Az álmod vagyok – ismétlem meg a tényt, miközben egyre lejjebb siklok, már a köldökét nyalogatom, majd elindulok a sötét sávon, a boldogösvényen, hogy elérjem a célomat. – Váltsuk valóra!
Gyengéden a kezembe veszem a szerszámát, amely már lüktet a felgyülemlett vágytól az erek élesen látszódnak rajta, mintha csak azt várnák, hogy a nyelvemmel végigrajzoljam őket. Ki vagyok én, hogy megtagadjam ezt? Követem a mintázatot, miközben Kyle egyre erőteljesebben vonaglik, összekötözött kezét az arca elé húzza, az ingébe hörög. A pénisze fölé hajolok, majd lassan a számba veszem, és szívni kezdem. Kyle kéjes kiáltása betölti a kis szoba csendjét, bennem is visszhangot kelt, a szerszámom önálló életre kel. Érzem, ahogy az előnedvem eláztatja a lepedőt, beleremeg a testem. Még mélyebbre engedem Kyle-t a számban, a farka vége már a torkomat simogatja. Kiengedem, de csak rövid időre, aztán újra megízlelem, izgatni kezdem a nyelvemmel a makkja végén a nyílást. Kyle hörgései egyre erőteljesebbek, nem kevés energiámba kerül lefognom őt. Még mindig nem merem teljes bedobással tesztelni, mire lennék képes vele, de mélyen belül tudom, hogy hagyná. Újra a számba engedem, és keményen szopni kezdem. Meglep, amikor kirántja magát a fogásomból, és a csípőjét vadul emelgetni kezdi, szinkronban a nyelvem mozgásával. Mi a csuda? A szolid kisfiú ilyen heves is tud lenni? Úgy dugja a számat, hogy szinte átdöfi a torkom. Imádom! Hagyom, hogy azt érezze, ő a főnök, de a kezemmel folyamatosan féken tartom. Érzem, amikor a határra ér, az alhasában megfeszülnek az izmok, abban a pillanatban kiengedem magamból, és mozdulatlanul nézem, ahogy reszketve kinyitja a szemét. Értetlenség csillan benne.
– Nem hittem, hogy rossz is tudsz lenni – mosolyodom el. – Ez tetszik, de ha jól rémlik, azt kérted, dugjalak meg úgy, hogy szétessél.
Miközben beszélek, a középső ujjamat a számba veszem, és csábítóan szopogatni kezdem. Kyle szeme kerekre tágul, a kékség már rég semmivé foszlott, most csak a fekete szembogarának mélységét látom.
– Igen – nyöszörgi alig hallhatóan.
A sarkamra ülök, megkeresem a nyílását, majd finoman próbálom bejuttatni az ujjamat. A záróizmok eleinte kissé ellenállnak, de amikor a másik kezemet is benedvesítem, majd utána simogatni kezdem a heréit, lassan engednek. Kyle lehunyja a szemét, a háta ívbe hajlik, és úgy fordítja a csípőjét, hogy jobban hozzáférjek. Eleinte lassan ujjazom, de amikor megint rám pillant, és megszólal, tudom, hogy a türelme fogytán.
– Az egy ujj kevés! – mordul fel.
Felnevetek, válaszul betolok még egyet, amire olyan gyorsan nyomja rá magát, hogy szinte nekem fáj.
– Oké, ha így akarod…
Elnyúlok mellette, és durván mozgatom benne az ujjaim, ő pedig a lökéseim ritmusára nyögdécsel. Pár másodperc múlva a szemembe néz, összekötözött karját átveti a fejemen, lehúz magához, megcsókol, a nyelvünk heves csatát vív. Érzem, hogy Kyle-ban sokkal több magabiztosság rejlik, mint amit eddig mutatott. Ez még inkább arra ösztönöz, hogy fölébe kerekedjek.
Kirántom a kezem, kiszabadítom magam, a kézipoggyászomért nyúlok, és előhalászom az óvszert a síkosítóval. Nem hagyok időt gondolkodásra, kibontom a csomagot, magamra görgetem a leheletvékony gumit, vastagon bekenem, majd egy adagot Kyle nyílásába masszírozok a krémből. Ő egész idő alatt izgalomtól reszketve fekszik, vagy inkább vergődik mellettem. Amikor elhelyezkedem a lába közt, éhesen megnyalja az ajkát. Zihálva kapkodja a levegőt, csak akkor dermed le, amikor meglátja méretesre duzzadt, keményen lüktető péniszemet. De már nincs visszaút, marokra fogom magam, és mielőtt beilleszteném, párszor határozottan végigsimítok a szerszámomon.
– Gyere már! – sürget Kyle.
Felhúzza a térdét, hogy tökéletesen megmutassa magát, amitől a farkam vészesen megrándul, rá kell fognom, nehogy idő előtt vége legyen.
Kyle szemébe nézek, a nyílásához igazítom a makkomat, majd egy határozott mozdulattal belököm magam.
Felkiált, megfeszül, és a lábát ösztönösen a derekam köré fonja. Pár pillanatra leállok, az érzés, ahogy minden figyelmeztetés nélkül átnyomultam a záróizmokon, és tövig elmerültem benne, teljesen felpörget. Muszáj kicsit lehiggadnom. Ahogy körém simul a teste, megvonaglik az arca, látom a vágyat, és azt a nehezen meghatározható valamit. Nem hála, talán köszönet.
– Ó, basszus, Kyle! Annyira izgató vagy!
– Dugjál már! – nyög föl türelmetlenül, én pedig engedelmeskedem, de közben már jár az agyam, hogy miként tartsam kordában az én kis lázadómat.
Néhány lassú lökés után gyorsítok, a mozdulataim keményebbé válnak. Kyle hangos nyögései csak fokozzák a kényszert, hogy birtokoljam. A tenyerem ráfeszítem a torkára, talán túl merész, de nem tudok ellenállni. Az ujjam alatt érzem, ahogy az artériája lüktet, a száját kinyitja, hogy oxigénhez jusson, de nem rémül meg, sőt, a tekintete lázasan csillog. Lazítok egy kicsit a fogáson, hagyom levegőhöz jutni, majd újra ráfogok, miközben erőteljes lökésekkel hajtom magunkat a gyönyör felé.
– Igen, Leslie! Még… keményen…!
Ráborulok, eloldozom a kezét, ő pedig átölel, és a hátamba kapaszkodik. A körmei belém vájnak, ettől még jobban megvadulok. Nem érzékelek magam körül mást, csak őt. Élesen tudatában vagyok, hogy az egyik keze kettőnk közé siklik, miközben én még mindig a nyakán tartom a sajátomat. Figyelem őt, de csak élvezetet látok az arcán. Ahogy elfelhősödik a tekintete, kapkodja a levegőt, és a szeme kifordul, megint enyhítek a fogáson, hogy oxigénhez jusson.
– Ne… ! Ne engedj… el! – hörög.
Elmosolyodom, és engedelmeskedem. Igen, ő az úr.
– Mindjárt! – hörög megint, miközben marokra fogja magát. A lökéseim ritmusára mozog a keze. Megőrjít! Nem bírom már soká.
– Kyle… elmegyek! – kiáltok fel, elengedem a nyakát, mire ő is felkiált, és olyan erővel rándul össze, hogy attól félek, leszakítja a farkamat, de a robbanás mindent felülmúl. Érzem, hogy velem egy időben elélvez, a spermája beterít mindkettőnket. Még lüktetek párat, erőtlenül mozdulok, amíg lecseng az utórezgés. Kyle-ra ereszkedem, ő pedig szorosan átölel. Szótlanul pihegünk, egy idő után elernyed alattam.
Felemelkedek, látom, hogy mindjárt elalszik, ezért kihúzódom belőle. Összerezzen, pislog néhányat, aztán, amikor tudatosul benne, hol is van, azonnal felül.
– Mi a baj? – kérdezem.
– Semmi.
Kapkodva az ingéért nyúl, hogy felvegye.
– Előbb talán zuhanyozz le! – mondom mosolyogva. – Ha akarod, segítek.
Rám néz, a szemében zavar.
– Vissza kell mennem dolgozni.
– Majd akkor, ha azt mondom. Én vagyok az utas, engem szolgálsz ki… odakint – teszem hozzá, mielőtt félreértené. Megsimogatom az arcát, de elhúzódik.
– Megyek – suttogja, majd felpattan az ágyról, és futva eltűnik a fürdőszobában.
Mondhatnám, hogy meglep, de igazából nem. Elnyúlok az ágyon, várom, hogy visszajöjjön. Nem akarom, hogy szó nélkül hagyjuk azt, ami történt. Az exem óta sok titkos kis kalandom volt, de Kyle más. Megpendített bennem valamit. Lehet, hogy csak a közelgő karácsony okozza, de az érzelmeim ezer fokon lángolnak, és azt súgják, ne hagyjam kisiklani ezt a fiút az életemből. Még akkor sem, ha ezzel tönkreteszem azt, ami eddig kialakult köztem és Kevin közt. Kevin, nem is válaszolt… Kyle, azok a pimasz, kék szemek… ahogy rám esett az italokkal… homály, mosoly, álom…
Hirtelen ébredek, és kábán pislogok körbe. Sötét van, pont, ahogy szeretem. Lehunyom a szemem, próbálom visszaidézni az álmot a dögös fiúról, akit kényeztettem, de már elillant. Ahogy a kábulat is. Tompa motorzajt hallok, valahogy furcsán idegen az ágy. Beletelik pár másodpercbe, míg felfogom, hogy nem vagyok még otthon. Kinyúlok oldalra, felkapcsolom az olvasólámpát. Végre sikerül betájolnom magam. A repülőn vagyok… elaludtam… miután oltárit keféltem az utaskísérővel. Kyle.
Leejtem a fejem a párnára. Azonnal belehasít a fájdalom a tarkómba, sosem szerettem a hosszú repülést, és még nem is ért utol a jetlag. Lassan felülök, pár percig mozdulatlan maradok, hogy csillapodjon a szédülés. Remek, már csak ez hiányzott. Kell valami, ami segít rajtam. Magamra rángatom a ruháimat, és kibotorkálok. Átvágok az utastéren, megállok a konyhánál, ahol Kyle épp Juliannel beszélget, és nagyon jól szórakoznak. Érdeklődve figyelem őket, nem akarok belefolyni, de elkapom a mondataikat:
– Beszélek a stúdió illetékeseivel, ha akarod, és az állandó személyzet része lehetsz.
– Nem akarom kitúrni Rosanne-t.
– Szerintem neki már elege van a sok hisztis sztárból.
– Gondolja… gondolod?
– Leslie-t például ki nem állhatja.
– Miért? Szerintem nagyon közvetlen és kedves.
Elmosolyodom a jelzőkön.
– Bele vagy zúgva? – Julian hangjában ott bujkál a kötekedés.
Elérkezettnek látom az időt, hogy közbelépjek.
– Julian, ne kínozd Kyle-t, már így is fél, hogy kirúgatod.
– Épp ellenkezőleg – tiltakozik az ügynököm. – Most ajánlottam fel, hogy szólok az érdekében.
Kyle-ra pillantok, aki zavartan elfordul.
– Jól aludtál? – kérdezi.
– Mint akit kifacsartak, persze jó értelemben. – Kyle elpirul, azt hiszem, ezt el tudnám nézni még jó ideig. – Csak az ilyen hosszú úton mindig megfájdul a fejem. Akad valami, ami segít?
– Advil vagy Tylenol?
– Advil jó lesz, köszi. Te hogy bírod, nem vagy fáradt?
Először a pilótafülke csukott ajtaja felé pillant, majd Julianre néz.
– Ne köpjetek be, de aludtam egy órácskát, amíg ti is.
Juliannel felnevetünk, és az ügynököm vállon veregeti Kyle-t.
– Leleményes srác vagy. Szóval, ha Leslie-nek is megfelel, akkor beszélek az illetékesekkel, és átveszünk állandóra.
– Részemről a fáklyás menet – kacsintok Kyle-ra.
– Köszönöm a bizalmat – mosolyodik el, ahogy átnyújtja a gyógyszert.
Elveszem, megsimogatom a kezét, közben aprót biccentek felé.
Az út további része eseménytelen. Amint múlik a fejgörcsöm, ráfekszem a szövegtanulásra, mert januárban kezdődnek a felvételek előmunkálatai. Rá kell éreznem a karakterre. Igaz, nem vagyok Antony Hopkins, aki nem mellesleg a példaképem, de szeretném kihozni magamból a maximumot, és fejlődni. Nem akarok megrekedni a tucatszínészek szintjén, akik csak arra alkalmasak, hogy akciófilmekben villantsanak. Egészen belemerülök az olvasásba, de néha meglesem Kyle-t, ahogy tesz-vesz. Éppen előkészíti a vacsorát, beviszi a pilótafülkébe, amikor megint turbulenciába kerülünk.
– Remélem, nem borítja a pilóta ölébe a levest – poénkodik Julian, de amikor szúrós tekintettel meredek rá, gyorsan befogja a száját, és elmerül a laptopjában.
Amikor Kyle nekünk is kihozza az ételt, próbálom meggyőzni, hogy maradjon, egyen velünk, de nemet mond, én pedig értetlenül nézek utána.
– Hagyd, Leslie! Ő itt alkalmazott. – szól halkan Julian.
– És? Ennie kell. Szerintem senki nem venné a fejét, ha velünk enne.
– Épp eléggé összezavartad szerencsétlen srácot, hagyd, hadd ülepedjenek le benne az érzések.
– Tudsz róla? Nem aludtál? – veszem suttogóra.
– Haver, ha te valakit kezelésbe veszel, az nem tud csendben maradni. – válaszol szinte tátogva.
– Basszus! Ugye, ezt nem mondtad el neki?
– Hülyének nézel? – ráncolja a homlokát. – Akkor már tuti, ejtőernyő nélkül próbálta volna ki a szabadesést.
Felsóhajtok, és a konyha felé fordulok.
– Figyelj, mostanában úgyis sokat kell majd utaznunk, lesz esélyed megismerni. Bár én a helyedben hagynám.
– Miért?
– Gyenge hozzád. Nem tudná tartani veled a lépést. Amúgy, mi van azzal a netes sráccal?
– Nem tudom, nem válaszolt az üzenetemre, de otthon találkozunk. Áthívtam pár napra.
– Pont karácsonykor?
– Huszadikán jön, és ha nem működik a dolog, Szentestére haza is mehet.
– Erről beszélek. Nem kéne hülyítened Kyle-t, ha Kevinnel akarsz lenni.
– Akkor miért akarod, hogy ő legyen az állandó utaskísérőm?
– Ne legyen?
– Cseszd meg, Julian! Mondtam már, hogy szemét alak vagy?
– Hetente egyszer minimum a fejemhez vágod – vigyorog.
– Nem tudom, mi legyen. Szerintem minden eldől, ha találkoztam Kevinnel.
– Ahogy gondolod, de én a helyedben addig hanyagolnám ezt a fiút.
– Nem akarom átverni.
– Tudom, pont ezért.
Kyle az út további részében elvonul, esélyem sincs beszélni vele. Amint elindulnék felé, vagy a pilótákhoz menekül, vagy a kiszolgáló helyiségbe, amit magára zár, mielőtt csatlakozhatnék. Nem tudom, melyik lenne rosszabb, ha elkapnám, és nyaggatnám, vagy ez a mostani állapot.
Leszálláskor igazi profiként viselkedik, kezet nyújt mindkettőnknek.
– Remélem, kellemes utatok volt – búcsúzik.
– Az volt – mosolygok rá. – Bízom benne, hogy még lesz lehetőségünk együtt utazni.
Félrenéz, amitől a gyomromban apró görcs keletkezik, legszívesebben megsimogatnám az arcát, hogy visszafordítsam.
– Szintúgy – motyogja bátortalanul.
– Addig is, viszlát!
Nehezen engedem el a kezét, még nehezebben állok ellen annak, hogy megcsókoljam. Túl kedves ez a fiú, hogy csak úgy elengedjem, de jelenleg nem tehetek mást.
– Lesifotósok várnak odalent – mormolja a fülembe Julian. – Jobb, ha nem adsz okot a pletykára!
– Értem. Kyle, még egyszer köszönök mindent. Remélem, hamarosan találkozunk.
– Viszlát, Leslie!
Tegnap óta görcsben áll a gyomrom. Ma estére várom Kevint, már mindent előkészítettem, de igazából nagyon aggódom. Pár órája írtam neki egy üzenetet, amin hosszú ideig agyaltam.
„Szia, Drága Kevin! Tudom, hogy nagyon várod a találkozást, ahogy én is. Alig várom, hogy megismerjelek. De… el kell mondanom valamit, ami talán a kapcsolatunk barátságunk egész eddigi jellegét megváltoztatja, és félek, hogy nem jó irányba. Kérlek, ha jössz, légy elnéző velem. Mindent elmondok őszintén, aztán a döntésedre bízom magam. Azt is megértem, ha a mondandóm után faképnél hagysz, vagy ha már ez az üzenet is sokkol, és visszamondod a találkozónkat. (Remélem, nem teszed). Kérlek, írj, ha ezt olvastad, nagyon várom a válaszodat. Jimmy”
Tűkön ülök, de még nem érkezett visszajelzés arról, hogy olvasta volna. Idegesen járkálok körbe.
Amikor hazaértem, és beléptem a házba, minden idegennek tűnt. Év elején vettem, de még mindig kissé ridegnek érzem. Ennek talán ahhoz is köze van, hogy egy lakberendezőt fogadtam fel. Már megbántam, de nem szántam rá magam, hogy lecseréljem a méregdrágán vásárolt bútorokat. Igazából annyira nem rossz, csak túl fiatalnak érzem magam hozzá. Az én hibám, azt hiszem, nem töltöttem elég időt a lakberendezővel, és anyámra bíztam sok döntést. Persze az ő ízlése is csodálatos, csak néha elfelejti, hogy nem a kifinomult, társasági nővérem vagyok. Anya szerint fel kell nőnöm a hírnévhez, ahhoz pedig ez is hozzátartozik. Amúgy magát a házat imádom, főleg az elhelyezkedése miatt. Már nem London belvárosa, de nem is vidék. Az egyik külső kerület, annak is egy hatalmas parkkal határolt része. Amikor Julian rátalált, még kicsit aggódtam, mert a szomszédos ingatlan egy panzió, féltem, hogy túl sokan megfordulhatnak a környéken, főleg újságírók, de szerencsére a házamat magas kőfal zárja el a külvilágtól. Igaz nem túl nagy a telek, viszont igazi gyöngyszem, és a falakon belül meglelem azt a nyugalmat, amire szükségem van egy nyüzsgő, médiával túlzsúfolt időszak után. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy ennyi idősen mindez az ölembe hullott. Hálásnak kéne lennem, nem panaszkodni.
Leülök az ebédlőben, és várok, bár nem mondhatnám, hogy könnyebb. A lábaim úgy járnak, mintha ritmust adnék a lábgépen. Komolyan, egy dobos megirigyelhetne. Ijedten ugrok egyet, amikor a mobilom üzenetet jelez.
„Üdv, Jimmy! Csak most olvastam az üzeneted, el voltam havazva. Kicsit megijesztettél, de már úton vagyok. A GPS szerint tíz perc, úgyhogy nem mondom vissza, de remélem, nem valami sokkolóval fogadsz. Alig várom, hogy megismerjelek személyesen is. Kevin”
Tíz perc??? Jézusom, én meg itt ücsörgök egy ujjatlan pólóban, zokniban, és eszem magam. Felpattanok, indulnék, hogy felöltözzek, amikor meghallom, hogy kint felharsan egy autóduda. Paul, az egyik biztonsági ember, azonnal elsuhan az ablak előtt a kapuhoz. Tudja, hogy vendéget várok, ezért nem kérdez. Már semmit sem tehetek, nagyot nyelek, és a bejárati ajtóhoz lépek. Látom, ahogy a kis Mini begurul, lelassít, majd megáll. Abban a pillanatban, hogy hallom a nyílni az ajtaját, én is feltépem a bejárati ajtót, és ledermedek…
Még így, kabátban, sálban is felismerem. A haját összeborzolja az enyhe szél, ami az udvaron kavarog, de annyira jellegzetes a színe. A termetét már ilyen rövid idő után is beégettem az agyamba. Megfordul, ő is lefagy.
– Jimmy? – kérdezi döbbenten.
– Kevin? – nézek Kyle-ra. – Te vagy…?
– Basszus! – suttogja. Csak áll, lefagyva, észre sem veszi, hogy Paul várakozva nyújtja felé a kezét, hogy elvegye a kulcsát, és beálljon a garázsba.
– Elvihetem a kocsiját?
– Ööö… Hogy? Nem kösz! Azt hiszem, jobb, ha nem maradok – hebeg Kyle, és visszafordul, hogy beszálljon.
Végre kapcsolok, lerohanok a lépcsőn.
– Várj, Kyle! Nem mehetsz el! Beszéljük meg! – Már az indítókulcson a keze, de benyúlok a nyitott ablakon, és lefogom. – Kérlek!
– Miről akarsz beszélni? Ha tudtam volna, hogy te vagy az, akkor…
– Akkor mi? Nem fekszel le velem a gépen, vagy nem jössz ide, nehogy kiderüljön az igazság? Mind a ketten benne voltunk.
– Tudom. Szégyellem magam.
– Miért? – kérdezem, miközben összekoccannak a fogaim. – Beszéljük meg bent, szétfagyok.
Kyle kidugja a fejét, végignéz rajtam. Azonnal felcsattan.
– Te normális vagy? Mezítláb, trikóban?
– Nem akarom, hogy elmenj.
Egymásra nézünk, és azt hiszem, ez az a pont, amikor jó irányba billen a mérleg.
– Végül is azt nagyon élveztem… Talán adok esélyt, hogy megismételjük – suttogja, és kinyitja a kocsiajtót. Kell pár másodperc, mire leesik, mire céloz.
– Ugye? Jók vagyunk együtt.
– Meglehet, de menjünk be, mielőtt tüdőgyulladást kapsz!
Nagyot sóhajtva, veszem el tőle a kulcsot, és dobom Paul felé. Előreengedem Kyle-t, miközben hátraszólok.
– Paul, megtennéd, hogy behozod Kyle csomagjait? Úgy állj be, hogy ne tudjon gyorsan menekülni!
A testőröm elmosolyodik, némán biccent.
Kyle tanácstalanul álldogál, amikor becsukom az ajtót, és felé fordulok. Nem húzza az időt, azonnal a lényegre tér.
– Erről akartál beszélni? Mármint arról, ami a gépen történt? – kérdezi.
– Igen – sóhajtok, ahogy a hajamba túrok. – Bemenjünk a nappaliba? Kérsz inni valamit?
– Nem, először legyünk túl ezen!
Megint egymásra nézünk, majd egyszerre szólalunk meg.
– Ha tudtam volna… – hebeg zavartan.
– Nem válaszoltál az üzenetemre, és amikor megláttalak a gépen…
Felnevetünk.
– Oké, kezdd te! – rogyok le az ebédlőasztal melletti székre. Végre Kyle is követi a példámat, bár zavar, hogy szembe ül velem, túl távolra.
– Fogalmam sem volt róla, hogy Jimmy egyenlő veled. Abban sem voltam biztos, hogy meleg… vagy. Legalábbis az üzenetekből nem volt egyértelmű, csak reméltem. Sosem írtad le, hogy az exed pasi volt. Éreztem, hogy közel állunk egymáshoz, de nem mertem reménykedni. A színész Leslie a kedvencem, és amikor meg lehetőségem volt, hogy együtt utazzak veled… aztán ami történt… A francba, ez így nagyon zavarosan hangzik. Nagyon rossz érzés…
Elmosolyodom.
– Azt hiszem, tudom. Bűntudatom van, amiért lefeküdtem veled, mert olyan, mintha megcsaltam volna Kevint, de közben te vagy Kevin, és igazából még nem is ismertük egymást. Nem tudhattam, mit érzel velem kapcsolatban, nem mertem építeni erre a… kapcsolatra? – kérdőn nézek rá, mire biccent. – Ráadásul, amikor a gépről írtam, nem válaszoltál, dühös lettem, mert azt hittem, nem vagyok fontos neked.
– Az vagy! – vág gyorsan a szavamba. – Válaszoltam volna, de amikor dolgozom, csak a céges telefon van nálam, az is kikapcsolva. Veled meg az itthoni mobilomon beszélek, amit csak ilyenkor használok. – Mivel kérdőn nézek rá, folytatja. – Angol vagyok, csak kint végeztem a sulit, és ott kaptam munkát, de amilyen sűrűn tudok, hazajövök. Amint megérkeztem, és megláttam az üzeneted, úgy éreztem, madarat lehet fogatni velem.
– Még akkor se válaszoltál. Miért?
– Mert személyesen akartam elmondani a dolgokat. Hidd el, úgy féltem ettől a találkozástól, mint a tűztől. Nem sok kellett, hogy lemondjam.
– Örülök, hogy nem tetted – suttogom. Előrenyúlok, hogy megfogjam a kezét.
Nem húzza el, de megfeszül kicsit.
– Most mi legyen? – néz a szemembe.
– Megbocsátod, hogy lefeküdtem egy idegen pasival a gépen?
– Te megbocsátanál nekem?
– Csak ha megígéred, hogy ezentúl csak ezt az egy sztárocskát kényezteted.
– De te sem bújhatsz össze minden utaskísérővel, aki az utadba akad.
– Ha jól sejtem, Julian gondoskodik róla, hogy mostantól saját személyes utaskísérőm legyen. Én pedig ragaszkodom hozzá.
Lassan elmosolyodik, a szemében pimasz fény csillan. Rászorít a kezemre, és csak ennyit kérdez:
– Hogy tervezzük a karácsonyt?
Vége