Szeretnéd másképp is látni a világot? Olvass Szivárványálom könyvet!

A második este meglepetése: Hajnal Kitti – Hógömb

Jó olvasást kívánunk hozzá! 🙂

Zalán szórakozottan forgatta a kezében a hógömböt. A műanyag hidegen simult a tenyerébe, mégis újra és újra végigsiklottak rajta az ujjai. Emlékeket, ígéreteket tapintott velük, nem a plasztikot. Csókok, sebtében elsuttogott szavak jutottak az eszébe.

Megrázta a gömböt. Nem volt drága darab, de nem is egy a legolcsóbb fajtából. Apró házikó kapott helyet a közepén, a körülötte szállingózó fehér darabokhoz kellett némi fantázia, hogy hónak hassanak, de nem érdekelte. Nem az számított.

Imádta nézni, amikor megkapta, szinte letenni is alig bírta, pedig rejtegetnie kellett, hogy senki se lássa meg. Megkérdezték volna, kitől van, és nem lett volna mersze bevallani. Mindenki előtt mélyen hallgatott róla, hogy van valaki, akit mindennél jobban szeret…

Pedig annyira ártatlanul indult. Ő eleinte tényleg nem akart semmit, annak ellenére sem, hogy Bálint mindig tetszett neki. Az a csibészes mosoly, a folyton nevetéstől csillogó szempár elbűvölte, és mielőtt esélye lett volna észbe kapni, már fülig szerelmes lett. Mégsem ő kezdeményezett, mert tudta, hogy Bálint épp ismerkedik önmagával…

Pedig annyira jó volt. Hiába a kétségek és a félelem, hogy Bálint egyszer csak megfutamodik, semmi sem tudta eltántorítani attól, hogy adjon a dolognak kettőjük között egy esélyt. Nem merte szerelemnek nevezni akkor sem, és most sem. Közöttük valami más van, amit nem tud megfelelő szóval illetni. Kötelék, talán. Túlmutat a szerelmen, mégis kevés hozzá. Pont ezért váltak szét az útjaik.

A mobil megrezdült mellette. Zalán odapillantott, majd azonnal elmosolyodott. Már várta ezt a hívást.

– Kitalálom. Feküdtél az ágyadon, és a telefonodon függtél, hogy azonnal felvehesd.

– Honnan tudtad? – kérdezett vissza nevetve Zalán. Bálint vigyora még szélesebb lett. Napok óta nem beszéltek, úgyhogy volt a férfi szavaiban némi igazság, Zalán egész nap nem tudott semmit sem kezdeni magával.

– Na, ki vele, miben zavartalak meg?

Zalán a hógömbre nézett, de nem gondolkodott túl sokat, mielőtt úgy fordította a kamerát, hogy Bálint is láthassa.

– Az még megvan? Te jó ég, hány éve vettem neked?

– Hat – felelte kapásból Zalán.

– És hogy került most elő?

– Minden évben előveszem. Nem értem, miért csodálkozol ezen – válaszolta Zalán, de már kezdte magát zavarban érezni, amiért Bálint emlékezésen kapta. – Te már arra sem emlékszel, mit kaptál tőlem első évben, ugye?

Bálint meglepetten pislogott párat, Zalán pedig biztosra vette, hogy igaza van. Ez a gondolat kicsit el is keserítette.

– Egy sálat, amit két hónap múlva sikeresen elhagytam. Azóta is sajnálom.

Zalán elmosolyodott. Bálint és a szeleburdisága okozott már neki néhány kellemetlen percet. Az ominózus eset pedig hatalmas veszekedés kiváltója lett. Az első komolyabbé arról, mennyire másképp gondolkodnak.

– Mikor érkeztek?

– Holnap este.

– Kimenjek a reptérre? – érdeklődött Zalán, de Bálint azonnal megrázta a fejét.

– Inkább ne. Tudod, ilyenkor a család úgysem hagy. Amúgy sem értik, miért…

Bálint hiába harapta el a mondatot, a fájó emlékek azonnal felhorgadtak Zalánban. A lebukás utáni balhék, eltiltás, a szidalmak, amiket kapott, amikor fény derült a kapcsolatukra. Persze hogy mindent az ő nyakába varrtak…

– Ja. Jól van, akkor majd értesíts, ha ráérsz.

– Megsértődtél – állapította meg Bálint enyhe morcossággal, de Zalánt nem nagyon hatotta meg, a férfi hogyan érzi magát ettől. Kettejük közül neki volt mindig könnyebb.

– Nem számít. Most mennem kell.

– Nem kell, csak hisztizel.

– Cseszd meg! – csúszott ki Zalán száján, és sértettségében közel került hozzá, hogy kinyomja a hívást. Pedig mindennél jobban vágyott rá, hogy végre beszéljenek.

– Ne már! Alig várom, hogy találkozzunk. Amint el tudok szabadulni, a tiéd vagyok.

Zalán hatalmasat sóhajtott. Bálint értett hozzá, hogyan engesztelje ki, egyetlen szelíd szava elég volt, hogy a legpaprikásabb hangulatából is lehiggadjon. Sosem jött rá, hogyan csinálja.

– Jó utat nektek! Én itt leszek.

Sokáig csak feküdt az ágyon, és némán bámulta a plafont. Kinyúlt a hógömbért, és ismét megrázta.

Az elválás mindkettőjüket megviselte. Ő nemet mondott rá, hogy kövesse, Bálint pedig végül úgy döntött, ennek ellenére külföldre költözik. Akadt benne némi családi nyomás is, de Zalán tudta, hogy azzal még képesek lettek volna kezdeni valamit. A meggyengült kapcsolattal nem.

Huszonkét viharos hónap. Hiába lett négy éve vége, rosszabb időszakokban Zalán még mindig elsőként Bálinthoz szaladt, igaz, a távolság miatt csak képletesen. Bár már nem alkottak egy párt, a bizalom és az őszinteség megmaradt. Egymás előtt sosem kellett tettetniük vagy titkolózniuk. Pedig Zalán néha el bírta volna viselni, ha nem tud mindenről…

Nem kevés időbe telt feldolgoznia, amikor Bálint először pasizott be odakint. Aztán az újabb és újabb hódítások történetei is megviselték. Amikor a férfi végül megállapodott a legutolsó srác, Kurt mellett több mint két éve, részben örült a boldogságának, másrészt viszont kivert kutyaként szenvedett. Attól félt, kiszorul Bálint életéből. Nem így történt.

Pedig Zalán maga sem nyalogatta némán a sebeit. Sosem volt ágyról ágyra ugrálós típus, a szakítás utáni évét szívesen letagadta volna. Túl sok partnert, arctalan aktusokat, részeg ismerkedések tucatjait tudhatta a háta mögött, mire észbe kapott. Persze Bálint mondta neki, hogy meg fogja bánni, de épp sértett volt és csalódott. Mindkettőjüknek fájdalmat akart okozni, és biztosra vette, hogy sikerült. Bálint utálta, amit művel…

– Valami baj van?

– Nincs.

Zalán összerezzent. Túlságosan a gondolataiba mélyedt, fel sem tűnt fel neki, hogy párja hazaért. Magára erőltetett egy mosolyt, és felkelt, hogy üdvözölje. A férfi ölelésébe bújt, mélyet sóhajtott.

– Pedig szomorúnak látszol.

– Bálint lerázott, hogy a családjával parádézhasson – morogta, miközben a konyha felé indult. – Tudod, akik kivágták az utcára, mint egy senkit.

– Inkább örülj neki, hogy újra jóban vannak.

– Repesek – jegyezte meg epésen Zalán, pedig igenis értékelte, hogy Bálint családja az utóbbi két évben kitartóan próbálkozott, sőt, már a második karácsony, amikor meghívták a férfi párját is. Attól ő még nem utálta őket kevésbé. Nagyrészt nekik köszönhette, hogy mindketten más mellett keresték végül a boldogságot. – Milyen napod volt? – váltott inkább gyorsan témát. Nem szeretett túl sokat beszélni Bálintról, nehogy párja félreértse. Az elején egyébként is elég nehezen vette be a férfi gyomra, mennyire közel állnak egymáshoz, sokáig nem is volt biztos benne, Zalán nem hazudik-e neki.

– Jó, azt hiszem. Semmi különös – felelte a férfi, és megállt a konyhaajtóban, onnan figyelte, ahogy Zalán kávét melegít. Bármilyen későn is értek haza, a közös kávé sosem maradhatott ki.

– Nekem gyorsan elszállt – csevegett tovább Zalán, közben azonban Bálint körül forogtak a gondolatai. – Holnaputánra nincs programunk, ugye?

– Gondoskodtál róla, hogy ne legyen.

A férfi hangjában ugyan nem csendült neheztelés, Zalán mégis rosszul érezte magát. Párja felé nyújtotta a bögrét, majd figyelte, ahogy hátat fordít neki, hogy a nappaliba menjen, de ő hirtelen ötlettől vezérelve a hátához simult.

– Aú! – szisszent fel a férfi. – Ez forró!

– Ne haragudj! – kért bocsánatot Zalán, és sebesen elengedte. Visszament a saját bögréjéért, párja azonban követte.

– Nem vagyok féltékeny, ha ettől tartasz. Tudom, hogy ragaszkodsz hozzá, ahogy azt is, hogy nem lesz köztetek már semmi. Akkor sem, ha akarnád.

– Nem is akarnám. Csak hiányzik.

– A fát azért együtt vesszük meg, ugye?

– Persze.

Ennyivel letudták. Nem volt belőle dráma, napokig tartó hideg hangulat. Zalán ilyenkor arra gondolt, mennyire jól választott…

 

**

 

Zalán ismét ellenőrizte az időt a telefonján. Bálint késett, pedig nem volt szokása. Nem sokat, de az a tíz perc örökkévalóságnak hatott. Unalmában Zalán a sörét iszogatta, már a fele hiányzott, ha így folytatja, Bálint csak a második körre fut be. Szerencse, hogy nem kért ki neki is egyet, amikor ideért.

Felkapta a fejét, amikor meghallotta a köszönést. Egy eldugott folyosói részen üldögélt, Bálintnak hátra kellett jönnie, Zalán pedig számolta a másodperceket. Legszívesebben a férfi nyakába ugrott volna, végül beérte egy hosszú öleléssel és két puszival. Egyelőre el sem hitte, hogy végre találkoznak, nyár óta túlságosan sok idő telt el.

– Ne haragudj, hogy késtem – szólalt meg Bálint, miközben ledobta a kabátját a szék karfájára. – Hozzak neked valamit? Iszunk rendesen? – kacsintott, Zalán pedig nevetve bólintott. – Akkor a szokásosat.

Amikor Zalán ismét egyedül maradt, a tekintete automatikusan a mellette lévő szatyorra tévedt. Eredetileg a két ünnep között szokták odaadni egymásnak az ajándékot, de most nem bírt magával, és kisírta, hogy hozzák előre.

– Anyáék tartottak fel – mondta Bálint, amint helyet foglalt mellette. – A karácsonyi menüt fordíttatták le velem, mert Kurt nem boldogult az activity-vel, az öcsém meg nem volt épp otthon.

– Egyszer csak megtanulnak angolul – felelte Zalán, bár Bálint családjának említésétől is kirázta a hideg. Biztosra vette, hogy direkt húzták az időt, mert róla volt szó.

– Próbálom rávenni őket, de nem egyszerűek.

– Ezt én sem mondhattam volna szemben – morogta Zalán, de mielőtt Bálint a szívére vehette volna, gyorsan folytatta. – És ilyenkor hogy boldogulnak? Marad a mutogatás?

– Körülbelül – röhögte Bálint. – De majd megoldják, nem érdekel.

A férfi felvette a poharat az asztalról, és felé emelte. Zalán gondolkodás nélkül viszonozta a gesztust.

– Mire?

– Hogy végre élőben is dumálhatunk?

– Oké. Egészségünkre!

Az üveg tompán koccant, nem adott túl szép hangot, de Zalán még ezt is imádta, mert azt jelentette, végre nem a webkamerán keresztül lehetnek együtt. Felszabadító volt.

– Jani hogy van?

– Jól, köszi. Még nem idegeltem ki, ez azért jó jel – válaszolta Zalán. Nagyot kortyolt a söréből, és figyelte, ahogy Bálint elvigyorodik. Nem érte váratlanul a beszólás.

– Fél év alatt nem sikerült kibillentened a nyugalmából? Jól bírja a pasi.

– Nyolc hónapja élünk együtt – javította ki automatikusan Zalán, pedig fogadni mert volna, hogy Bálint napra pontosan tudja, mikor költöztek össze.

– Kötélből vannak az idegei – cukkolta tovább Bálint, ezt pedig már Zalán sem hagyhatta szó nélkül.

– Hé, nem az én szokásom egy órát tollászkodni a fürdőben minden egyes reggel!

– Mert zombi üzemmódban kelsz, csak azért nem.

Zalán nevetve csóválta a fejét. Igazából jól megvoltak Janival, kifejezetten szerencsésnek tartotta magát, amiért párja hihetetlenül higgadt természet, mert ő is pontosan tudta, hogy sokszor túlfeszíti a húrt.

– Na, nem bírom tovább, muszáj odaadnom. – Bálint a táskájába nyúlt, apró csomagot vett elő, és Zalán felé nyújtotta. – Vigyázz, törékeny!

– Akkor nem iszunk túl sokat – jegyezte meg Zalán. Izgatottan tette maga elé az ajándékot, de nem esett azonnal a bontásnak, mert túl jól nézett ki a borítás. Annyira Bálintra vallott ez az igényesség.

– Tudod, az ajándék benne van – röhögött Bálint, mire Zalán felsóhajtott, és lassan elkezdte leszedni a papírt. Elakadt a lélegzete, amikor meglátta, mi lapul alatta.

– Ez elképesztően szép.

– Már elsőre is hasonlót szerettem volna, de csóró voltam hozzá – magyarázta Bálint. Zalán óvatosan megrázta a hógömböt. Rendkívül mutatós darab volt, igazi üvegből, a közepén havas heggyel és egy várral. Mintha az álmaiból lépett volna elő. Mindig rajongott az ilyesmiért. Ehhez már nem kellett erősen koncentrálnia, hogy elhiggye, tényleg hó esik a tájra…

– Nem tudom, mit mondjak – nyögte ki nagy nehezen. – Gyönyörű.

– Örülök, hogy tetszik. Na és én mit kapok?

Zalán Bálint elé tette a szatyrot, kicsit szégyellve, hogy ő nem sokat vacakolt a csomagolással. Bálint azonban látszólag nem bánta, mohó kíváncsisággal nyúlt bele, és húzta ki a sálat. A kezébe temette az arcát.

– Basszus, esküszöm, ez ugyanaz. Valld be, már akkor megtaláltad.

– Nem, csak sikerült vennem egy teljesen ugyanolyat – felelte Zalán. – Nem cseszegetésnek szántam, esküszöm. Csak… azt mondtad, szeretted.

– Mert így is volt.

Bálint közelebb hajolt, puszit adott az arcára, és bár Zalán arra számított, utána el fog húzódni, nem így történt. A férfi csillogó szemmel nézte őt, és Zalánban majdnem későn tudatosult, mire készül. Még pont időben hajolt el, mielőtt az ajkuk összeért volna.

– Bálint…

Úgy ejtette a nevét, hogy a férfi pontosan értse a határozott nemet. Ezt majdnem minden találkozáskor eljátszották, Zalán nem is értette, hogyan nem készült fel rá.

Pedig akarta azt a csókot. Az összes alkalommal majd belegebedt, mégis kivétel nélkül mindig visszautasította. Jó, az első más volt, akkor váratlanul érte, ezért nem bírt ellenállni. Egy ágyban kötöttek ki, és utána alig tudták ismét rendbe hozni a dolgokat. Ezt még egyszer semmi pénzért nem játszotta volna el.

– Sajnálom.

– Ezerszer megbeszéltük, hogy ezt nem.

Bálint visszahúzódott a helyére, Zalán csak ekkor mert fellélegezni. Egy próbálkozást képes volt leverni, többnél már nem bízott magában. Pedig most végképp nem csábulhat el, nem árulhatja el Jani bizalmát. Az többi srác nem ért volna annyit, hogy hű maradjon, ő viszont igen.

– Tudom. Bocs, tényleg. Csak annyira hiányzol…

– Te is – válaszolta Zalán, magára erőltetve egy mosolyt. Nem kellett volna megvennie azt a rohadt sálat, bármennyire erős volt a kísértés. Mindkettejükben felszakította a még mindig ott lüktető sebet. Témát váltott, biztonságosabb irányba terelte a beszélgetést. – Meddig is maradtok?

– Huszonkilencedikén repülünk vissza.

– Gondolom, addig már nem találkozunk.

– Dehogynem. Elmehetnénk valahová négyesben. Mit szólsz?

Zalán felnevetetett. El sem akarta hinni az ötletet. Elképzelte, és fázott a megvalósítástól. Biztosan nem tudná elrejteni Jani elől, hogy mennyire erős érzelmeket táplál még mindig Bálint iránt. Nem szeretett volna veszekedni.

– Kizárt. Esetleg egy ebéd?

– Ne maradjunk ennyire kettesben? – jött rá azonnal az okra Bálint. Elfintorodott. – Ja, igazad van. A fenébe is…

– Bele ne kezdj! – szólt rá Zalán, és felkelt a székről. – Hozok még egy kört. Addig tedd magadban rendbe, kérlek! Szeretném, ha élveznénk az estét.

– Oké.

Húzta az időt. Úgy csinált, mintha nem tudná, mit válasszon, de végül csak visszaért az asztalukhoz. Bálint bűnbánóan pillantott rá, és ő utálta ezt az arckifejezést. A férfi viszont szerencsére nem kért ismét bocsánatot.

– Köszi.

Némán koccintottak. Kellett némi idő, hogy újra fesztelenné váljon köztük a hangulat, végül hajnalig beszélgettek, mindenről, ami csak eszükbe jutott. Bálint pedig tiszteletben tartotta Zalán kérését, nem próbálkozott újra. Zalán mégis úgy ért haza, mint akit kifacsartak. Lemosdott, aztán bebújt az ágyba Jani mellé, és csendben meredt maga elé a sötétbe.

– Jó volt az este? – mormogta a férfi, miközben magához ölelte.

– Igen.

Jani csak hümmögött, és vissza is aludt. A jelenléte Zalánt is álomba ringatta, jólesően vackolta be magát a férfi karjába. Ide tartozik, nem a múltba.

 

**

 

Zalán szerette a karácsonyt. Napokkal korábban ünnepi zenéket hallgatott, minden évben vásárolt néhány új díszt, és alig várta, hogy a szoba sarkába állítsa a fenyőfát. Mindig élőt, mert gyűlölte a mű dolgokat.

– Milyen legyen?

– Legutóbb aranyszínűm volt…

– Igen, emlékszem.

Zalán elmosolyodott. Tavaly ilyenkor még csak randizgattak, bár akkor már javában fél éve tartott a kapcsolatuk, ő nem merte elkötelezni magát. Így Jani csak vendégként töltötte nála a karácsonyt.

– Te milyet szeretnél? – fordult párja felé, de a férfi megvonta a vállát. – Nálad van valami szokás?

– Azon kívül nincs, hogy első nap családlátogatás. Én mindent össze-vissza aggatnék fel, úgyhogy dönts te!

Zalán hosszan méregette a fát. Valahogy egy kombináció sem tetszett neki, amit elképzelt.

– Jó, akkor szivárványos lesz – mosolyodott el. – Ahogy esik, úgy puffan. Mármint nem szó szerint…

– Reméltem – nevetett fel Jani, és felé nyújtotta a díszekkel teli dobozt. – Akkor hajrá! Minél giccsesebb, annál jobb.

Alapjáraton Zalán imádta a rendet és a meghatározott mintákat, most mégis élvezte a rendezetlenséget. Igazából mindent szeretett, amit párjával csinálhatott, pedig először komolyan sem vette a majdnem tíz évvel idősebb férfit. Janinak három hónapjába telt, mire rábólintott egy randira. Egy percig sem bánta meg, hogy végül igent mondott.

Azt viszont fel nem foghatta, hogyan lehet ennyire szerencsés. Jani bámulatosan viselte minden hülyeségét, hogy túlbonyolított dolgokat, hogy napokig nyűglődik egy-egy döntésen, és hogy néha ok nélkül húzza fel magát. Ráadásul úgy tűnt, még azt is elfogadta végül, hogy Bálint mindig az élete része marad. Zalánnak fogalma sem volt, mivel érdemelte ki a férfit.

– Szerintem nagyon szép – állapította meg Zalán hátrébb lépve, kicsit azért kétkedve bámulta a látványt.

– Még pár boát? Mondjuk pinkben? Ezt te tényleg feltetted?

– Jó, abban az évben kicsit depressziós voltam, kellett valami… kirívó – felelte Zalán némi nehezteléssel, és gyorsan arrébb dobta a dobozt. – Még valami szín, és csillám fog ömleni még a fülemből is.

– Akkor így marad. Már csak egy valami hiányzik – felelte Jani, és a szekrényhez ment, kivett belőle egy szalaggal átkötött dobozt. – Vacsora utánig tilos hozzányúlni!

– Jól van, de akkor ne csak engem furdaljon a kíváncsiság!

Zalán is a fa alá rakta az ajándékot, amit párjának vett. Aztán a közös főzés alatt folyamatosan azon járt az esze, mit kap, egészen addig, amíg a mobilja meg nem szólalt. Az anyjával már beszélt reggel, így kizárásos alapon csak egyvalaki kereshette.

– Bálint? – pillantott rá Jani, mire Zalán bólintott. Bocsánatkérőn intett a szoba felé, és magára hagyta párját.

– Boldog karácsonyt! – mondta Bálint, amint feltűnt a képernyőn. Zalán elmosolyodott a Mikulás-sapkán, amit a férfi viselt.

– Neked is – felelte. – Mit hozott a Jézuska?

– Mintha nem tudnád, hogy ateista vagyok. Egyébként pénzt, mert anyámék nem tudták, mire van szükségem.

– Meg sem lepődöm. Legalább nem kell semmit cipelned – vágta rá Zalán. – Az enyém még titok. Majd este kiderül.

– Biztos tetszeni fog.

Fél órát beszéltek, pedig Zalán igyekezett rövidre fogni, hogy ne várassa meg nagyon párját. Mire visszaért, a férfi már így is majdnem végzett, de nem látszott mérgesnek.

– Mit segítsek?

– Sokat már nem tudsz. Teríts meg!

Zalán szerette, hogy Janival mindig asztalnál, lehetőleg együtt ettek. Néha hiányolta ugyan a kanapén pizzázást, mert ilyesmi ritkán jöhetett szóba a férfinél, túlságosan pedáns volt hozzá. Azért néha rá tudta venni, csak épp mindent be kellett vetnie.

Vacsora közben régi karácsonyokról beszélgettek. Míg Zalán csonka családban nőtt fel, Janinak három testvére volt, szóval nálunk mindig hatalmas ünneplést csaptak. Zalán kicsit félt is tőle, hogy másnap párjával kell tartania, de nem akarta megbántani azzal, hogy megfutamodik. Különben is találkozott már párja családjával, csak kicsit félt tőle, hogy kívülállónak fogja érezni magát. Pedig elfogadták, azonnal.

– Most már kibonthatom? – fordult a karácsonyfa felé.

– Szörnyen türelmetlen vagy.

– Inkább rettenetesen kíváncsi – pontosított Zalán, de amint a jóváhagyást megkapta, olyan lelkesedéssel vetette rá magát a dobozra, mint egy kisgyerek. Aztán bután pislogott a kezében tartott tárgyra, és küzdött az érzelmeivel. Egyrészt azzal, hogy máshoz kötötte… másrészt a hálával, hogy a férfi ennyire kiismerte ilyen rövid idő alatt. Egy fehér sárkány lapult a hógömb mélyén, egy barlang előtt elnyújtózva.

– Mellé? – kérdezte Jani, megszakítva a kínos csendet. Zalán megrázta a fejét. Kicsit tartott tőle, mit ér el azzal, ha őszinte lesz, de nem akart hazudni.

– Bálinttól is ezt kaptam.

– És ez baj? Lesz egy egész gyűjteményed.

Zalán elmosolyodott. Voltaképp tényleg imádta, csak hirtelen érte a dolog.

– Nagyon szép. – Megcsókolta a férfit. – Most te jössz!

Izgult. Párja imádta a klasszikus zenét, és bár ő nem, nagyon szerette volna, ha együtt mennek el egy koncertre, így jegyeket vásárolt. Jani arcára először kiült a döbbenet, aztán elnevette magát.

– Úristen, tegnapelőtt majdnem megvettem.

Zalán kínjában felröhögött. Nem gondolta, hogy ennyire jól sikerült választania, de nagyon örült neki. Talán jobban olvasnak egymás gondolataiban, mint hitte. Majdnem annyira, mint Bálinttal, a különbség csak annyi, hogy Janival nem folytonos csatározásból áll az életük. Olyan az otthonuk, mint a nyugalom szigete. A tűz helyett a víz mellett döntött, és imádott ringatózni a kapcsolatuk nyugodt hullámain…