– Itt balra!
– Szerintem jobbra!
Kornél biztosra vette, hogy előbb-utóbb megint megfájdul a feje. Amikor ezek ketten elkezdik a vitát, szinte lehetetlen véget vetni neki.
– Legutóbb is eltévedtél!
– Csak ismeretlen úton mentünk.
Kornél próbálta figyelmen kívül hagyni őket, de tudta, hogy végül úgyis elveszíti a türelmét.
– Az ugyanaz! Balra! Most!
– Jobbra!
– Kuss legyen már! – sóhajtotta fáradtan.
– Meg sem szólaltam – fordult felé meglepetten Ricsi. Kornél rajtakapottan hunyta le a szemét. Basszus, elbambult, és elfeledkezett magáról.
– A rádiónak mondtam – felelte meggyőző mosollyal, mire Ricsi megenyhülten bólintott, és kikapcsolta a zenét.
Kornél tudta, hogy muszáj jobban figyelnie. Csak az kellene még, hogy Ricsi megsértődjön rá. Ugrana az esti program.
A tükörbe pillantott. A hátul ülő nő és férfi dühösen méregette egymást. Mindig ezt csinálták, az összes rohadt autóutat végigveszekedték, még sosem fordult elő, hogy egyetértettek volna az irányban. Akkor sem, ha egyenes úton mentek. Jobban belegondolva, gyalog se volt jobb a helyzet.
Kornél leparkolt az étterem előtt. Ha rajta múlt volna, ma ki sem mozdul, de párja ragaszkodott hozzá, hogy találkozzanak. Kicsit néha még furcsának tartotta, hogy így gondol rá, de a fiú már négy hónapja húzta mellette, úgyhogy a „pasim” és a „randim” egy ideje tiszteletlennek tűnt. Ráadásul kedvelte, évek óta ő volt az egyetlen, akivel szívesen berendezkedett volna hosszútávra. Csak hát amilyenek az ő körülményei, senki sem bírta túl sokáig mellette. Várta, hogy Ricsi mikor adja fel, bár mintha sokkal jobban viselte volna a furcsaságait, mint eddig bárki más. Hivatalosan majdnem tizenöt év volt köztük, a fiú most töltötte a huszonhármat, szóval Kornél szinte csodálkozott, hogy még nem állt tovább. Bár Ricsi már az elején tisztázta, hogy az idősebbekre bukik, ő pedig nagyon jól tartotta magát.
– Menjünk be! – ajánlotta mosolyogva, Ricsi pedig már csatolta is ki az övét.
Nem szerette, ha valaki elvárta tőle, hogy folyamatosan ő nyissa a pénztárcáját, de Ricsi diák volt, neki elnézte volna. A fiú ennek ellenére mindig tartotta magát ahhoz, hogy felezzenek. Itt azonban ezt aligha teheti meg, mert kivételesen drága éttermet választott. Kornél látta párján, hogy fészkelődni kezd, amint kinyitotta az étlapot.
– Ehhez a körhöz most tényleg ragaszkodom. Legközelebb majd te hívsz meg valamire – szólalt meg, mielőtt kínossá válhatott volna a szituáció. Ricsi bólintott, de mintha a feszültsége nem oldódott volna. – Haragszol érte?
– Nem, csak a büszkeség – nevette el magát a fiú.
– Olyan cuki tőle, nem? Ez a pirulás jól áll neki.
Kornél egy másodpercre a nőre nézett, és remélte, hogy elég kifejező a tekintete.
– Adok neki még két hónapot, és hirtelen megugranak az elvárásai, mint a többinek.
Kornél megköszörülte a torkát.
– Iszol velem egy kis bort?
– Jól hangzik – felelte Ricsi. – Ha utána eljössz velem a buliba.
Kornél sóhajtva dőlt hátra a széken. Vitatkozni szeretett volna, de a fiú ügyesen engedett az előbb. Sejthette volna, hogy túl könnyen ment, Ricsi tényleg sosem hagyta, hogy ő irányítson bármilyen szituációban. Az ágyban, maximum.
– Jól van – egyezett bele jobb híján, bár sosem érdekelték a halloween-i partik. Az egész rohadt élete abból állt.
– Megszívtad. Jöhetnek a hülye jelmezes nyuszókák– nevetett fel a férfi, de Kornél ügyet sem vetett rá. Vele még feleslegesebb lett volna veszekedni. Ha nem foglalkozik vele, talán ugyanúgy eltűnik egy idő után, mint a többi. Ráadásul épp egyetértett vele. A háta közepére sem kívánta az egészet.
– Feszültnek látszol – állapította meg Ricsi aggódva. – Valami baj van?
– Fáradt vagyok. Keveset aludtam – ismerte el Kornél. Ez volt az igazság. A halottak napját megelőző és követő napokban mindig így járt. Minden idióta megtalálta, és akadt, aki sokáig nem hagyta békén. Kornél bármennyire szerette a képességeit, a halottlátást néha szívesen elásta volna jó mélyre. Csakhogy ez nem volt opció.
– Akkor legközelebb – mosolygott rá Ricsi, és Kornél értékelte, hogy törődik vele. Talán pont ezért tiltakozott. Ha Ricsi táncolni akar, hát kivételesen engedi kibontakozni.
A vacsorát végigbeszélgették. A fiú meglepően rosszul bírta az alkoholt, fél üveg bortól megint becsípett, és tényleg magával rángatta. Egy pincehelyiségbe, ahol az átlagéletkor a huszonötöt csak jóindulattal súrolta. Kornél mégis meglepően jól érezte magát.
Hajnalban szinte beestek a lakásba. Ricsit erővel sem tudta volna lefejteni magáról, a fiú olyan szenvedélyesen csókolta, hogy komoly lelkierőre volt szüksége a lassításhoz.
– Ezt most végig kell néznem?
– Ó, én alig várom!
Kornél megtámaszkodott Ricsi feje mellett a falon, és a nyakához fúrta az arcát. A fiú semmit sem érzékelt a frusztrációjából, de nem hibáztatta érte. Csak ő látott és hallott szellemeket, és épp ő sem akart. Bármennyire jól jöttek a munkája során, az intim helyzetekben megőrjítették.
– Menjünk a hálóba – suttogta, Ricsi pedig kapott az alkalmon, magával akarta húzni, ő azonban a konyha felé vette az irányt. – Egy pillanat!
Felmarkolta az üvegcsét az szekrényből, és amikor a fiú bezárta maga mögött a fürdő ajtaját, a hálószoba küszöbéhez guggolt, és lassan végigöntötte a finom, általa kevert port a két ajtófélfa között, hogy kizárja a zavaró, természetfeletti társaságot. Aztán bedobta a maradékot az éjjeliszekrény fiókjába, és rámosolygott Ricsire, amikor felé lépett.
Aztán lehervadt a mosolya, amikor nem csak a két szellem, hanem a fiú is a szobán kívül rekedt. Ricsi tekintete ijedten tapadt rá, Kornél azonban gyorsan túljutott a döbbenetén.
– Azt hiszem, kezdhetjük újra az ismerkedést.
– A francba – súgta maga elé a fiú, és idegesen felnevetett. – Tudtam, hogy valami nincs rendben.
Kornél most először kifejezetten örült annak, hogy a szellemek kíváncsiak és perverzek. Ha nem szeretnének kukkolni, ki tudja, mi történt volna ezen az éjszakán, amikor ilyen vékony a határ a világok között.
– Démonok… – csóválta meg a fejét, és mielőtt Ricsi reagálhatott volna, varázslattal foglyul ejtette. A fiú rettegve meredt rá, amikor rájött, hogy lekötötte az erejét. Most csak azt kell eldöntenie, mihez kezdjen vele.
Szerencséjére úgy tűnt, a fiú csupán félvér, másképp azonnal kiszúrta volna. Ráadásul tapasztalatlan, különben neki meg a Kornélt körülvevő szellemek tűntek volna fel. Vagy a gyanús kellékek a lakásban. Vagy hogy nem negyven, hanem háromszáz éves. És boszorkánymester. Ilyen apróságok nem szokták elkerülni a démonok figyelmét, főleg nem ilyen közelről…
Végül is. Ártani már nem tud neki, cserébe viszont iszonyatosan dögös…
Tetszett? Mondd el a véleményed, vagy kövesd a szerzőt a hivatalos oldalán, hogy első kézből értesülhess a legújabb regénye megjelenéséről!
Facebook oldal: https://www.facebook.com/hajnalos/
Csatlakozz a Hajnalösvény csoporthoz: https://www.facebook.com/groups/2058405790867716/