Újabb olvasnivalóval érkezünk, ismét Hajnal Kitti tollából. Jó szórakozást kívánunk! ;)
– Milyen tetoválást szeretnél?
– Csillámosat.
Elmosolyodom. A kiejtés kicsit nehézkes, láthatóan gond van a beszéddel, de én így is értem.
– Az összes csillámos. Melyik mintát választod? – kérdezem türelmesen. A tejfölszőke kislány elgondolkodva válogat a sablonok között, megfontolt alapossággal nézi őket, én pedig hagyom, mert már úgyis elfogyott a sor előttem. Legalább harminc gyereknek pingáltam ki ma a kezét, feldobva a napjukat, mégis úgy érzem, egész nap bírnám. Persze hamarosan zár a rendezvény, avagy a családi nap móka tára. Kár, mert nagyon nincs kedvem hazamenni.
– Ezt kérem.
– Jó választás – felelem, mire a kislány arca felragyog. Már nyújtja is a kezét, engedi, hogy rákenjem a ragasztót, és némán, csillogó szemekkel figyeli, ahogy lassan kirajzolódik a minta.
– Ilyen csendben ritkán van – jegyzi meg az édesanyja. Felnevetek, mert ezt a hatást ismerem, a legtöbb gyereket teljesen el lehet varázsolni egy csillámtetoválással vagy arcfestéssel. Bevallom, én is megőrülök érte, ilyenkor én is tele vagyok vele, és legalább senki sem röhög körbe, amiért lemegyek egy óvodás szintjére lelkesedésben.
– Szereted a tündéreket? – kérdezem, a mai napon körülbelül tizedszerre.
– Ők a kedvenceim.
Mindjárt sejtettem. A mosoly anélkül költözik az arcomra, hogy igazán tudatos lenne, amikor észreveszem, még szélesebbé válik.
– Nekem is – felelem, és felnézek, miután lehúzom a sablont a gyerek kezéről. – Képzeld, ők adták nekem a csillámport is. Repülni nem lehet tőle, viszont boldogságot okoz. Te is érzed? – kérdezem komolyan.
– Igen!
Az anyja fizet, aztán kézen fogja, és figyelem, ahogy rögtön mennek a légvár felé. Bedobom a pénzt az üvegbe, és körbenézek. Már sokkal kevesebben vannak, szállingóznak haza az emberek, bár ilyenkor mindig kérdés számomra, ezeken a napokon a szülő, vagy a gyerek igényli jobban a délutáni alvást.
– Túlkorosakat vállalsz?
A bambulásból egy kellemes, fiatalos hang ragad ki. Automatikusan kapok az irányba a fejem, és zavartan kapom el rögtön a tekintetem. A lány szép, nagyon szép, és nagyon fiatal hozzám, de már az a korosztály, ami legális. Gondolatban kiröhögöm magam, amiért ilyenek jutnak az eszembe.
– Persze. Mit szeretnél, tündért, unikornist, vagy…
– Szivárványod van? – szakít félbe. A kezem, ami a sablonok között kutat, megakad, és azonnal azon kezdek merengeni, ez most célzás volt-e.
– Az pont nincs.
– Biztosan?
Oké, kilencven százalék, hogy célzás. Veszem a bátorságot, és felnézek. Ragyogó mosoly villan rám, és a fenébe is, talán elcsábulok. Vagy hülyét csinálok magamból, nem először.
– Nincs olyan mintám – válaszolom, aztán óvatosan hozzáteszem. – De megpróbálhatom szabadkézzel, ha utána bevállalod, hogy marad.
Imádom, ha egy szép lány szívből kacag. A hang megmelenget, egyből jobb lesz tőle a kedvem, és én is tudom, hogy a kelleténél tovább fonódik egybe a tekintetünk. Jó, kilencvenkilenc.
– Elég sok mindent bevállalok, a személyen múlik.
Rajtam van a nevetés sora. Elveszem az asztalról a ragasztót, felkenem a kezére. A bőre hűvös, de puha, akaratlanul időzik el rajta az ujjam. Nem szól rám érte. Koncentrálok, szerintem ilyen lassan még sosem dolgoztam, tökéletesnek kell lennie. Amikor készen vagyok, diadalittasan pillantok fel, hogy aztán rögtön zavarba jöjjek. Néz, annyira átható tekintettel…
– Tetszik?
– Tetszel – feleli, aztán rájön, mi szaladt ki a száján, és gyorsan felméri a tetoválást. – Igen, nagyon szép – hadarja vigyorogva. – Szóval, a szivárvány is nagyon szép. Szingli vagy?
– Hű, de rámenős – állapítom meg vidáman. Igazság szerint nem terveztem egy darabig ismerkedni, mert még mindig fájó pont a szakítás, de…
– Hány éves vagy?
– Tizenhét.
Mérlegelek. Tulajdonképpen sosem voltam semmi rossz elrontója.
– Kriszti – mutatkozom be röviden. – És körülbelül fél óra múlva végzek. Megvársz?
– El sem mozdulok, nehogy megszökj – neveti, és tényleg így tesz. Megvár, nem téveszt szem elől, mintha legalábbis attól tartana, tényleg megszököm. Pedig nem tervezem. Igazság szerint azt tervezem, hogy nem tervezek. Inkább felfestek várakozás közben a saját kezemre is egy szivárványt, mohó tekintettől követve…