Kedves Olvasó! Fogadd szeretettel Sam Wilberry Első című előzménynovelláját, amely egy készülő regényéhez kapcsolódik. Jó olvasást és boldog új évet kívánunk! 🎉
Első
Samu kelletlenül húzta el a száját, és épp fanyar megjegyzést készült tenni, hogy minek vesződik társkereső oldalakkal, amikor a mobilja megrezdült, a korábban bezárt applikáció pedig értesítést jelzett.
– Horogra akadtál? – kapta fel a fejét Szonja. Legjobb barátnője hozzá hasonló testhelyzetben ült a kanapé túloldalán, laptoppal az ölében, és izzadt a hőségtől, akárcsak a férfi.
– Úgy tűnik – motyogta Samu, aztán megnyitotta az alkalmazást, mert kíváncsi volt, kihez van szerencséje. Ahhoz a fajtához, aki képes a kommunikációra és a mondatalkotásra, vagy ismét néhány kép landol az üzenetablakban, nem sokat bízva a képzeletre. Ez a két véglet, és ő már rég beletörődött, hogy álmai pasijára tuti nem itt akad rá…
– Hm – döntötte hátra a fejét, közben idétlenül elvigyorodott. A plafonra halványnarancs csíkot festett a függönyön átszüremlő fény, a ventilátor hangosan berregve kavarta a levegőt. – Azt hiszem, egy grafománnal van dolgom… – nevetett fel.
– Az most pont jól jönne neked – értett egyet Szonja. – Robi leszedi a fejed, ha nem adod le szombatig a novellafordítást.
– Ezzel én is tisztában vagyok, kösz – sóhajtotta a férfi rezignáltan, majd felegyenesedett, és lehámozta magáról átizzadt pólóját.
– Máris vetkőzöl? – szúrta közbe a lány. – Egy szavadba kerül, és eltűnök, ha egy kis magányra vágysz – célozgatott tovább.
– Nagyon vicces. Inkább csak megöl ez a kurva meleg. Nem értem, miért nem szereltetsz be egy klímát…
– Szerintem hangos – érvelt Szonja. – És mióta anyuéknál van, sose tudok rendesen aludni náluk. Nem nekem való. Inkább tűröm a hőséget – vont vállat.
– Hagyjuk is – legyintett a férfi. – Érdekel, mit kaptam?
– Hát persze – csukta le a laptopja tetejét a lány, és közelebb csúszott Samuhoz. Bárminemű zavartatás nélkül kobozta el tőle a telefont, majd nevetve megszólalt:
– Megtippeljem, hány centi?
– Nem küldött intim képet – felelte Samu. – Ellenben egy rakattal magáról, azokról az országokról, ahol járt, valamint még egy közös fotót is beillesztett a nagyijával. Megijedjek?
– Picit – felelte Szonja, és enyhén csücsörített, miközben végiglapozta a fotókat egyesével.
– Visszakaphatom?
– Jól van na – nyújtotta át a férfinak. – Egész helyes, mit gondolsz?
– Az. És jogásznak tanul – mondta. – Tehát vannak céljai. De ez az a rész, ami a legjobban megfog – bökött az egyik sorra. – Hogy fontosnak tartja az apróságokat. Például egy dombon feküdni, megszámolni és nevet adni a felhőknek…
Szonja a férfi vállának döntötte a fejét, és próbálta elfojtani a nevetést.
– Bocs, de ez annyira…
– Gyerekes? – szakította félbe Samu.
– Aha.
– És az baj?
– Nem, csak szokatlan.
– Igazad van – dünnyögte a férfi. – Tényleg szokatlan, de annál megnyerőbb. Ráadásul a jelzés szerint itt van a közelben… egy kilométeren belül.
Megnyitotta a fiú profilját, és ott is rögtön szembeköszönt vele a srác csintalan, bohókás megjelenése. Valamiféle jóság áradt belőle, ami rögtön megragadta a figyelmét. Bő, két számmal nagyobb ruháiban, fehér Conversében igazán kellemes látványt nyújtott. A fotón a fiú egy domboldalon állt, bal lábát enyhén megemelve, karjait a magasba tartva. Farmerdzsekije hátoldalán különböző – látszólag filctollal készített – feliratok díszelegtek, Samu azonban egyiket sem tudta kivenni, az anyag ahhoz túlságosan meggyűrődött mozdulat közben.
– Mit válaszolsz?
– Egyelőre nem tudom – felelte. – Még soha senki nem írt ennyire terjedelmes üzenetet elsőre. Amennyire jóleső, annyira riasztó. Mi van, ha sablonszöveg, amit mindenkinek elküldözget?
– Olyannak érzed?
– Nem.
– Akkor meg? Könyörgöm, ne gondold túl!
– Oké, oké – tartotta fel a kezét a férfi. – Igyekszem felhagyni a folytonos filozofálással. Szerintem megköszönöm, írok pár sort magamról, aztán elhívom egy kávéra. Ha már itt vagyok, kihasználom – rántotta meg a vállát.
– Szóval nem vagyok kielégítő társaság?
– Bizonyos szempontból igen, bizonyos szempontból viszont nem – jegyezte meg sejtelmesen Samu.
– És még te mondod, hogy szexcentrikus vagyok! Közben meg itt célozgatsz – fakadt ki a lány tettetett bosszúsággal.
– Mire célozgatok? – fokozta a férfi.
– Arra, hogy jót tenne neked egy kiadós szex – ugratta Szonja. – Talán még a munka is jobban menne.
– Lassan jobban tudod, mire van szükségem, mint én magam – vágott vissza a férfi.
– Az könnyen meglehet – bólintott a barátnője. – Na, írj vissza neki, addig lefőzök még egy adag kávét.
– Ma már a hányadik is…?
– Nem számolom – vonta meg a vállát Szonja. Samu gúnyos mosolyra húzta a száját, közben figyelte, ahogy a lány eltűnik a konyhában. Hirtelen csend borult a lakásra, arra a kis időre, míg fel nem zúgott a kávédaráló hangja.
Samu feloldotta a mobilját, és ismét a sorokra függesztette a tekintetét. Újra elolvasta a gondosan megírt üzenetet. Mulattatta – és persze imponált számára – a srác maximalizmusa. Mert abból, ahogy fogalmazott, egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy az élet minden területén szeret remekül teljesíteni; ez alól pedig egy ismerkedés sem kivétel. A sok értelmezhetetlen, lehetetlen beszélgetés után üdítő volt egy ilyet olvasni.
Rábökött a szövegmezőre, majd elkezdett pötyögni. A szavak önkéntelenül, különösebb megfontolás nélkül születtek meg, és mire észbe kapott, szinte olyan hosszúra sikeredett a válaszüzenete, mint a srác kezdeményezése.
Beszélt az életéről, röviden a munkájáról, aztán azt is elárulta, hogy valójában párkapcsolatot keres, viszont tisztában van vele, hogy nem feltétlen ezek a platformok a legalkalmasabbak erre a célra. Végül visszatért a fordításhoz, hogy amennyire terhes egy-egy határidős munka, annyira képtelen lenne nélküle létezni. Egy történetet átültetni egy másik nyelvre, visszaadni a szerző stílusát olyan szépség, amit egészében csak azok érthetnek, akiknek ilyen ambícióik vannak.
– Kisregényt írsz? – lépett be a nappaliba két bögre kávéval Szonja.
– Ha már a fordítás nem megy… – kontrázott rá a férfi. Még egyszer átfutotta a sorokat, aztán – mielőtt meggondolhatná magát – gyorsan rányomott a küldésre. A szövegdoboz alján rögtön megjelent két pipa, amit azt jelezte, hogy a srác éppen olvassa a sorait. Ettől furcsa, zavarba ejtő szorongás fogta el, le is zárta a készüléket, és képernyővel lefelé a kanapé távolabbi pontjára lökte.
– Nahát! Óvodás korodban is hasonló taktikákkal működtél? – ugratta a lány. – Elképzelem, ahogy a kis Samu bebújik az asztal alá, és a tenyere mögé rejti az arcát…
– Ne legyél szemét! Csak izgulok – felelte a férfi. – Tudod, mióta nem volt egy normális randim?
– Szóval randira hívod?
– Az én feladatom lenne?
– Abszolút – huppant le mellé a lány. – Te mondtad, hogy ha már helyben vagy, akkor…
– Jó, jó. Inkább segíts, mit írjak? Van az a jópofa kávézó a környéken, tudod, amit te mutattál…
– Például ezt? Komolyan mondom, úgy csinálsz, mintha életed első alkalma előtt állnál!
– Bizonyos értelemben így van – felelte Samu, közben a telefonjáért nyúlt. Az applikáció olvasatlan üzenetet jelzett.
– Azt írja, majd az első találkozásnál elárulja a nevét. Hm, máris szabályokat állít fel – vigyorodott el a férfi. Alig várta, hogy megismerhesse ezt a titokzatosnak tetsző, kétségkívül határozott fiút. – Bedobom, hogy ráérek ma este.
– Csak nehogy félreértelmezze – szúrta közbe a lány.
– Itt egyedül te értelmezed félre a dolgokat – vonta össze a szemöldökét a férfi, mire Szonja elfintorodott.
Miután elküldte az üzenetet, perceken át feszülten várt a válaszra. Amikor jelzett a készülék, sietve kapott utána. A srác ráért, legalábbis hattól kilencig (utána egy beadandóján dolgozik, mert a naptárában ez szerepel a jegyzeteknél). Hm, tehát nem hágja át a saját szabályait, könyvelte el magában Samu.
– Nahát – dünnyögte a férfi. – Felvetette, hogy játsszunk! Fogalmazzak meg egy kérdést, amire mindenképp kíváncsi lennék vele kapcsolatban, és persze ő is ír nekem egyet… A találkozóig pedig mind a ketten kigondoljuk a válaszokat.
– Haha. Az neked menni fog, öltözködés közben. Úgyis egy örökkévalóság, mire elkészülsz. Amennyire pasis vagy, annyira lányosan sokat pepecselsz!
– Egyéb kritika?
– Mára ennyi – villantotta rá a tekintetét a lány. – Hagylak készülődni.
– Helyes.
Samu eltűnt a vendégszobában. Sóhajtva emelte az ágyra a hátizsákját, és csüggedten állapította meg, hogy nem igazán akadt választási lehetősége. Kétnapi ruhát hozott, egyetlen tiszta póló lapult a táskája mélyén. Belebújt, és mielőtt nekiállt a frizurájával szöszölni, elolvasta a fiú kérdését. Egyáltalán nem tartotta egyszerűnek. Lehet, hogy ez valamiféle csapda? Hogy az a „helyes” válasz, ha nem felel rá egyből? A tükör előtt felnevetett magán, amiért képtelenül túlbonyolítja. De mégiscsak esélyes, hogy az előző gondolatmenet a valid. Lehet, hogy azt próbálja felmérni a srác, mennyire felszínes lélek – avagy nem.
Mosolyogva lépett ki a szobából, miután belőtte a haját, és nagyjából indulásra készen állt. Akármennyire is izgul, mégiscsak ő az idősebb, emlékeztette magát. Korban biztosan, lélekben már kérdéses…
Öt perccel korábban érkezett a helyszínre. Elcsodálkozott, hogy a budapesti nyüzsgéshez képest a kisváros utcái mennyire néptelenek. Egyedül ő ácsorgott a járdaszegélyen, és ahogy benézett a kávézó ablakán, a bokszokban is csupán egy-két ember ücsörgött.
– Szia! – hallotta meg a háta mögül érkező köszönést. Amikor megfordult, a fiú kék szeme a félhomály ellenére is úgy világított, mint egy jelzőfény; maga felé csalogatta. Két számmal nagyobb pólót és rövidnadrágot viselt, a derekán övtáska lógott. A férfi elveszett az őt kémlelő szempár szelídségében.
– Kigondoltad a válaszod? – pillantott rá a srác. Samu egy futó pillanatra lefagyott, aztán szerencsére észbe kapott, és sikerült kipréselnie magából a szavakat:
– Azt hiszem, a válasz több időt igényel – jegyezte meg titokzatosan.
– Helyes – biccentett a fiú, és felé nyújtotta a jobbját: – Várady Erik – mutatkozott be.
Samu a puha, meleg tenyérbe csúsztatta a kezét, és esküdni mert volna rá, hogy valamiféle szikra pattant közöttük, amiről addig csak regényekben olvasott. Erik belökte a kávézó ajtaját, a férfi pedig megbabonázva eredt a fiú könnyed lépteinek nyomába.
Amikor csilingelve becsukódott mögöttük az ajtó, elmosolyodott. Vajon ő választ kap a kérdésére? Igazság szerint mindegy. Valósággal a zsigereiben érezte, hogy több ilyen „első” alkalomban lesz még része kettejüknek…